MiniMoly blog - gyerekkönyvekről röviden.

Laura Driscoll: A kisnyuszik ajándéka

2016. december 20. 20:24 - egy.

laura-driscoll_kisnyuszik-ajandeka.jpg

Laura Driscoll: A kisnyuszik ajándéka. Egmont-Hungary, Budapest, 2007.

"Ebben a csodálatos mesében, mely a gyermekek és a szülők közti szeretetet mutatja be, Toppancs és négy kedves kishúga a főszereplő. A kisnyuszik napja épp úgy kezdődik, ahogy szokott: puha, meghitt dörgölőzéssel, egy csiklandós mosakodással, és egy nagy, erős öleléssel. Ám úgy döntenek, hogy az egész napi játék helyett inkább készítenek valamit az anyukájuknak, ami megmutatja, mennyire szeretik őt." - sajnos már a leírás alapján gyanút kellett volna fognom, mert a 'puha meghitt dörgölőzés' és a 'nagy erős ölelés' csak a kezdet: ez a meséskönyv hemzseg az amerikaiasan túlzó jelzőkben, amelyek a kötődés mélységét hivatottak bemutatni, ám inkább komikus irányba viszik el az írást. A Disney-álomvilág ezúttal mérgezett almába (és fűbe...) harapó Hófehérke nélkül tobzódik a rózsaszín cukormázas, tömény tökélyben, én pedig nem tudom szemforgatás nélkül olvasni. Szerencsére Kétévesnek sem nyeri el túlzottan a tetszését, így ez is mehet vissza a könyvtárba egy meghitt, szívhezszóló sóhaj után.

Szerintünk: 

1 / 5 pont (pocsék)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://minimoly.blog.hu/api/trackback/id/tr1712094899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.