Tony Ross: Nem akarok lefeküdni! Pagony, Budapest, 2006.
„- Miért kell lefeküdnöm olyankor, amikor nem is vagyok álmos, és felkelnem, amikor pedig álmos vagyok? – kérdezte a kis királylány. – NEM AKAROK LEFEKÜDNI!” A kis királylány (mert a királylányok már csak ilyenek) valamit mindig nagyon akar – vagy épp ellenkezőleg, valamit nagyon NEM AKAR. Ebben a mesében például lefeküdni. A király és a királynő hasztalan próbálkozik – a kis királylány (mert a királylányok már csak ilyenek) hajthatatlan. Ezernyi kifogás után nagy nehezen elalszik. Ám az utolsó jó éjt puszinál az ágy már megint üres… A történet valószínűleg sok szülőnek ismerős: nincs család, ahol ilyen vagy ehhez hasonló dolgok ne esnének meg – ahogy persze nincs olyan család sem, ahol ne lenne egy ilyen akaratos és bájos és rosszcsont és gyönyörű kis királylány – vagy legalábbis egy kis királyfi." - Betértünk a könyvtárba, hogy Kétévesnek hercegnős könyvet vegyünk ki, és hazajöttünk Tony Ross nem-éppen-hercegnős-hercegnős könyvével. Elolvastam egyszer, csóváltam a fejem a randa kiskirálylányon (bocsánat, csak a korábban olvasott Horrid Henry-illusztrációkhoz tudom hasonlítani, cseppet sem konvencionális királylány - Kétéves legnagyobb sajnálatára sehol egy fodor, masni, pörgős szoknya...). Aztán elfelejtkeztünk róla, míg három hét után Kétéves újra előszedte, és egy egész napon keresztül ezt kellett mesélni. Szóval volt időm, hogy az összes szövegbéli furcsaságot észrevegyem: miért a (pöttyös?!) doktornő fekteti le a kislányt, miért bagatellizálják el a félelmét,miért visel kendőt a korona alatt a királynő... Végül hiába az orrvérzésig ismétlés, ez a kiadvány nem lopta be magát a szívembe. Aki pedig problémamegoldónak szeretné használni, gondolkodjon el az ötletén kétszer is.
Szerintünk:
2 / 5 pont (gyenge)
